Az ArtColony Cered egyéni kezdeményezésekből induló, 1996-ban alapított szellemi és alkotói műhely, ami erősíteni kívánja a kortárs művészet társadalmi, szociológiai, gazdasági, kulturális szempontú szerepvállalását. Célunk, hogy a helyi folklórkincset megőrizzük, a közös kreatív alkotási folyamatokat erősítsük és művészeink alkotói kvalitását képviseljük eseményeinken, kiadványainkban. Küldetésünk megvalósításához számos művészeti projektet szervezünk, így a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepet is, ami egy olyan jelenléten alapuló alkotóműhely, ahol a világ végének tekinthető kis falu a világ közepévé válik a tematikus, nemzetközi szimpóziumok idejére.

Cered már több évtizede a magyar és külföldi alkotók találkozási színtere, unikális világa, ahol több száz, különféle műfajt képviselő művész és művészeti szakember, illetve a társművészetek képviselői kapcsolódnak be a közös munkába, sokan közülük pedig évről évre visszatérnek. A résztvevő, bármely művészeti ágban alkotó meghívottak saját formanyelvük segítségével fejtik ki gondolataikat, alkotásaik reagálnak az adott év témájára. Mindezek által a helyspecifikus, egyedi tematika köré szerveződő művészeti projektekkel minden évben új értékek születnek Cereden.

Hiszünk benne, hogy az ArtColony Cered munkája és szellemisége lehetőséget nyújt az alkotóknak és követendő mintát mutat a hasonló kezdeményezéseknek.

Aktualitások

Kelet-Nógrád kulturális értékeinek hálózata turisztikai projekt

Kazár Község Önkormányzata által vezetett konzorcium (Kazár, Bér, Buják, Csécse, Egyházasdengeleg, Héhalom, Nagykeresztúr és az [...]

Tovább →
SITES and ROOTS | Neon Galeria ASP Wrocław

2024. februárjában újabb csoportos kiállításon mutathattuk be a ceredi művésztelepen készült műalkotásokat. A tárlat az [...]

Tovább →
Best of Art Colony Cered kiállítás a G18 Galériában, a csehországi Zlín-ben

2023 decemberében a csehországi Zlín városában mutatkozhatott be csoportos kiállításon az ArtColony Cered a G18 [...]

Tovább →
Ösztöndíjas osztrák művészek alkothatnak a ceredi művésztelepen

Vendégművész program indításról (artist in residence) kötött szakmai együttműködést az ausztriai Salzburg tartománnyal az ArtColony [...]

Tovább →
Tárlatvezetés Palik Eszterrel | Új Műhely Galéria

2023. október 14-én, szombaton délután nyílt meg a Ceredi  Kortárs Nemzetközi Művésztelep és Köre c. [...]

Tovább →
Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep és Köre kiállítás | Új Műhely Galéria

Művésztelepünk meghívást kapott a Szentendrei Új Műhely Galériába, hogy itt mutassuk be alkotásainkat. A kiállításhoz [...]

Tovább →